Ruhamánia

Segítség, gyűjtögető vagyok! Mit tegyek? II.

2016. február 16. - Hutyi

Előző heti bejegyzésünkben már boncolgattuk a témát: mi a teendő abban az esetben, ha túl sok ruhaneműt, esetleg kiegészítőt halmoztunk fel a gardróbunkban? Ha túl gyakran ragad magával a vásárlási kényszer, még akkor is, ha épp semmire sincs szükségünk? Folytatva a múlt heti gondolatmenetet, az alábbiakban további tanácsokat adunk azok számára, akik úgy érzik, úrrá lett rajtuk a gyűjtögető életmód.

45748785_m.jpg

A legtöbben ismerjük a „nincs egy rongyom, amit felvegyek”-életérzést, ez azonban gyakrabban jelentkezik azoknál, akiknek valójában túl sok „rongyuk” van: elvesznek a lehetőségek tengerében, vagy épp kizárólag a vásárlás izgalma hajtja őket, a beszerzett ruhák pedig nem is állnak igazán közel hozzájuk. Mit lehet még tenni, ha attól tartunk, egyszer csak összeroskad a szekrényünk?

Ajándékozz – adományozz!

A szigor ennek a problémának bármilyen jellegű orvoslása esetében fontos: itt is, hiszen első lépésben gondosan és határozottan ki kell válogatnunk azokat a ruhadarabokat, amelyeket nem hordunk, meguntunk, vagy nem tetszenek igazán. Ezután két lehetőségünk van: vagy odaajándékozzuk őket hasonló mérettel rendelkező barátainknak, vagy adományként eljuttatjuk ezeket különböző jótékony szervezetekhez. Többek között a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is elfogad ilyen jellegű felajánlásokat. Mindkét lehetőség, az ajándékozás és az adományozás is kifizetődőbb, mintha eladnánk a felesleget – örömet szerezni jó!

Fedezd fel újra az elhanyagolt gyöngyszemeket!

Végezetül pedig, ha semmiképpen sem tudunk megválni több ruhadarabtól, időről időre jót tesz, ha szinte szó szerint a feje tetejére állítjuk a gardróbunkat. A rengeteg összevásárolt ruha tengerében hajlamosak vagyunk megfeledkezni egykori kedvenceinkről, vagy olyan darabokról, amelyeket csak egyszer-egyszer viseltünk. Időről időre böngésszük át alaposan a szekrényt: ki tudja, ha valamit hanyagoltunk néhány hónapig, jó eséllyel újra beleszerethetünk – a trendek pedig valójában mindig körforgásban vannak, ezért ruháink többsége sosem megy ki a divatból végérvényesen.

Reméljük, az eheti és a múlt heti praktikus tanácsokkal tudtunk segíteni azoknak, akik a túlságosan zsúfolt ruhatár problémájával, és a túl gyakori vásárolgatással küzdenek. Vásárolni jó, de akkor a legjobb, ha tudatosan tesszük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ruhamania.blog.hu/api/trackback/id/tr228395038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása