Ruhamánia

Fókuszban a fesztiváldivat

2016. április 18. - Hutyi

A magyarországi fesztiválok látogatóiról illetve a magyar fesztiválozókról valamint a külsejükről hosszú ideig viszonylag sztereotip kép élt a legtöbbek fejében – néhány esztendeje azonban, amióta egyre többen és többen, korra, nemre, zenei érdeklődésre és stílusra való tekintet nélkül látogatják ezeket a rendezvényeket, az úgynevezett fesztiváldivatot is nagyobb visszhang övezi. 

41678629_m.jpg

Fesztiválhoz öltözni igazi kihívás: a választott ruházat mindenekelőtt kényelmes kell legyen (hogy egész nap barangolhass, táncolhass és szórakozhass), az időjárási viszonyoknak megfelelő, és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy ízlésesnek, mi több divatosnak kell lennie, így nem csoda, hogy mostanra a fesztiválszettek köré egy egész miniipar épült. De nézzük, mit jósolnak-ajánlanak idénre a véleményformálók!

A korábbi években megszokott trendek, mint például a rojtok, a hasított bőr (vagy annak műbőr változata), a farmeranyag legváltozatosabb felhasználásai, vagy a szaggatott, koptatott ruhadarabok idén is nagy slágernek bizonyulnak majd, de társul hozzájuk néhány újfajta irány is.

Már beszámoltunk róla, hogy a nyitott vállú felsők és ruhák egyébként is nagy slágernek számítanak 2016 tavaszán és nyarán, ez pedig a fesztiválszezont is érinti. Akármerre jársz majd – boltban vagy utcán –, mindenhol az „elő a vállakkal!” felhívásba botolhatsz.

Nemrégiben írtunk az overálokról, ezek pedig szintúgy hangsúlyosak lesznek a fesztiválforgatagban: ezt az irányzatot meg is értjük, hiszen – főleg a rövidszárú darabok – nagyon kényelmesek és mégis frissek, divatosak egyszerre.

A kiegészítők terén továbbra is hódítanak a szoros nyakékek, másnéven choker nyakláncok, amelyek teljesen rátapadnak a nyak vonalára. Ez egyfelől a kilencvenes évek divatja előtti főhajtás, másfelől pedig a modern változataik igen jól beépíthetők a fesztiválra szánt összeállításokba is.

A hatvanas, hetvenes évek trendjei mint mindig, most is uralják majd sok bulizó fiatal öltözékét. A bohém szabások, élénk minták, lenge anyagok és vagány, merész részletek valószínűleg mindig is hozzátartoznak majd a legnagyobb szabadtéri fesztiválok levegőjéhez, hiszen abban az időben mindenütt a szabadság, a szórakozás és az önkifejezés eszméje uralkodott – ezek pedig egy igazán jó fesztiválnak is alapelvei.

Tervezitek, hogy ellátogattok idén valamelyik hazai, esetleg külföldi rendezvényre? Tudjátok már, miben pompáztok a 2016-os évi Szigeten? Még nem késő tervezgetni: állítsátok össze legütősebb szettjeiteket webáruházunk kínálatából!

A bejegyzés trackback címe:

https://ruhamania.blog.hu/api/trackback/id/tr598640826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása