Ruhamánia

Mi lesz a divat 2017-ben?

2017. február 09. - Hutyi

Az első idei divatesemények már lezajlottak, ezért kezd körvonalazódni, hogy mire lehet számítani a divat tekintetében 2017-ben. Annyi biztos, hogy eltűnnek a hangsúlyos kiegészítők, a feltűnő táskák és cipők. Ezek helyett idén a ruhák mintáján lesz a hangsúly. Az egyszínű, szürke, de kiegészítőkkel jól variálható holmikat elfelejtheted, idén a ruhák önmagukban is bőven megállják a helyüket.


36870213_l.jpg

Előkerülnek rég elfeledett trendek is, ugyanis az idei divatot az 1970-es évek irányzatai ihlették – persze azért nem teljesen ugyanazt kell elképzelni. Anyukád szekrényét ugyanakkor érdemes lehet feltúrni.

 

Csíkok mindenütt

 

A csíkos holmik már eddig is felbukkantak itt-ott, 2017-ben viszont egyértelműen hódítani fognak. És nem a visszafogott csíkozásról, a keskeny vonalakról beszélünk – jó nagy, hangsúlyos, színes csíkos mintát viselnek majd a ruháink. Az eddigi szabályokat, miszerint például vízszintes csíkozást nem kombinálunk függőlegessel, felejtsd el bátran: csíkos göncöket bárhogyan, bármilyen mennyiségben párosíthatsz.

 

Visszafogottabb színek

 

A sokak által nem kifejezetten kedvelt neonszíneknek végre búcsút lehet inteni: sokkal visszafogottabb, nőiesebb árnyalatok kerülnek előtérbe. A sárga és a kék állandó kellék lesz mindenhol, de a rózsaszínes árnyalatok is újra hódítani fognak. Na persze nem a harsány pink, hanem a visszafogottabb verziók.

 

Kötött és horgolt holmik

 

Korábban már boncolgattuk egy bejegyzésben a kötött és horgolt holmik létjogosultságát a divatvilágban. Érdemes ezt a kérdést újraértelmezni, mert 2017-ben ezek kifejezetten divatosnak számítanak! Persze itt sem az egyszínű, bő kötött pulcsira kell gondolni, hanem a színes, mintás, érdekesebb darabokra, amik csak úgy vonzzák a tekinteteket.

 

Gazdag minták a pólókon

 

Nem, nem egy-egy figurára, vagy pöttyökre gondolunk: szinte festmények elevenedhetnek meg a pólókon, ruhákon, valóságos tájképeket vonultathatunk fel. Minél élethűbbek és feltűnőbbek, annál jobb. És hogy ezeket mivel kombináld? Bármivel, ami színben kicsit is passzol a „festmény” színvilágához.

A bejegyzés trackback címe:

https://ruhamania.blog.hu/api/trackback/id/tr7112240584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása