Ruhamánia


Az elmúlt 20 év legcikibb trendjei

2017. február 15. - Hutyi

Ismerős az a helyzet, hogy visszanézed a pár évvel korábbi képeidet, és egyszerűen nem tudod elképzelni, hogyan tudtál úgy felöltözni, hogyan hordhattad úgy a hajadat, hogyan sminkelhettél úgy, és egyáltalán – hogyan mehettél úgy ki az utcára?  

Tovább

Használd a tél színeit!

Télen talán a legnehezebb divatosan öltözködni egész évben, hiszen a rengeteg vastag, nagy ruha szinte az egész alakunkat eltakarja. Persze azért ebben az időszakban is próbálkozik az ember, főleg a legtrendibb kabátok kapnak hangsúlyt, ezek mellé pedig a kiegészítők: sapkák,…

Tovább

Overál – hogyan viseljük?

  Kevés olyan megosztó ruhadarab létezik, mint az overál: egyesek imádják, a másik oldalon azonban sokan nem szeretik, sőt, van, aki egyenesen röhejesnek tartja. Az biztos, hogy az overál nem azoknak való, akik bizonytalankodnak a megjelenésüket illetően – leginkább azoknak…

Tovább

Szilveszter: amikor nem lehetsz elég feltűnő!

Ha az öltözéket vesszük alapul, a szilveszter gyakorlatilag szöges ellentéte a karácsonynak, pedig csak néhány nappal követi. Míg karácsonykor az ember szolidabban, elegánsabban öltözik, szilveszterkor mindenki előszedi a feltűnő, extrém, szexi ruháit, és azok közül választja…

Tovább

Kopogtat a csizmaszezon – milyet vegyek idén?

  A csizma az a kiegészítő, amiből minden évben kell egy új. Még akkor is, ha nő létedre nem vagy cipőmániás, a csizmák biztos, hogy teljesen más megítélés alá esnek nálad is. Ez nem csoda, hiszen a csizma nem egy átlagos cipő, a csizma jobban öltöztet, mint bármi más, amit a lábadra húzol. Egy…

Tovább

Őszi divatszínek – öltözz a természethez!

Minden évszaknak megvannak a maga jellemző trendjei, és ez a színeket is érinti. Míg nyáron nagy slágernek számítanak a harsány, élénk, esetleg neon színek, az őszi ruhatárba ezek már nem igazán passzolnak. Na de akkor mit viseljünk ősszel? A válasz egyszerű: azt, amit a természet! Az őszben éppen…

Tovább

Az univerzális farmer

Valószínűleg kisebbségben vannak azok, akik egyáltalán nem hordanak farmerből készült ruhadarabokat – és mennyi mindenről maradnak le! A farmer ugyanis nemcsak nadrágokhoz kiváló alapanyag: rengeteg más stílusos ruhadarab készíthető belőle. Mutatjuk is, mi mindent viselhetsz farmerből!

Tovább

Hogyan alakítsd ki az ideális ruhatárat?

Egy minden elemében kielégítő és funkcionális ruhatár kialakítása pénzt, időt és tapasztalatot igényel – vannak, akik már pontosan tudják, hogyan frissítsék fel gardróbjukat, és milyen praktikákhoz folyamodjanak akkor, ha szeretnének új darabokat vásárolni. Ezzel szemben lehetnek olyanok, akik…

Tovább

A nagy dilemma: harmónia vagy változatosság?

A női divat egyik aranyszabálya, hogy az éppen viselt kiegészítőket mindenképpen egymáshoz kell illeszteni: ez nem más, mint a cipő – táska – öv jól ismert hármasa, és az ő harmóniájuk nyújtotta egység követelménye. Rengetegen esküsznek öltözékük teljes összhangjára, és tagadhatatlan, hogy az…

Tovább
süti beállítások módosítása